2017

Blanka osztályában az egyik legmeghatározóbb és osztálytársai által a leginkább elfogadott ember. Rendkívül kiegyensúlyozott, empatikus és megbízható személyiség. Olyan fejlett szociális érzékenységgel rendelkezik, hogy az osztályban felmerülő problémákra mindig az elsők között jelentkezik megoldással. Egy osztálytársa családi problémája kapcsán több alkalommal szervezett összejövetelt az osztálynak, amikor a bajban lévő osztálytárs érezhette a többiek támogatását. Iskolán kívül is többször találkoztak, a programokat mindig Blanka szervezte, ő volt a motorja ennek a kezdeményezésnek, amely az egész osztályközösségre jótékony hatással volt. Úgy érezzük, hogy egészséges életfelfogása korosztályát meghaladó és végtelenül szerény. Soha nem tolja magát előtérbe, ezzel is azt példázva, hogy természetes számára a jó, a jó megtétele.

Az osztályunk egyik kulcs embere, sokan szeretik őt.
Nagyon elfogadó, segítőkész. Ha szívességet vagy segítséget kérnek tőle társai, akkor számíthatnak rá. A gyerekek közösségi embernek tartják, kis iskolai társadalmunk üde és mindig vidám színfoltja ő, bátran számíthat rá mindenki viták kezelésében, vagy csendesebb időben, mély, őszinte baráti beszélgetésekben egyaránt. A gyerekek közösségi embernek tartják, mert mindenkivel barátságos és szeret közösséget építő feladatokat vállalni. Osztálytársak véleményei:
„Senkit se hibáztat, mindenkinek, mindennek a pozitív az oldalát nézi.”
„ A legnagyobb viták után is képes megbocsátani, de persze azért kiáll a saját igazáért. Senkit sem közösít ki.”
„Ha szükség van rá, melletted áll és fogja a kezed.”

Marci az iskola alapítása óta részese egy közösségalkotó munkának. Nagyon ritkán mondható el, hogy ötödik osztályos létére valaki meghatározó személyisége egy iskolának. Marci jelölése a tanárok és a gyerekek közös döntése volt. Egyetértett mindenki avval, hogy a pozitív életszemlélet és a segítőkészség példa lehet mindannyiunk számára. Igazi együttműködő társ. Az újonnan érkező gyerekek beillesztése, a lemaradó osztálytársak segítsége, biztatása természetes dolog számára. A tanulásban elért sikereket, a sport eredményeket lehetne hosszan méltatni, mégis inkább a belőle áradó szeretetet, nyugalmat kell kiemelni. Sérült osztálytársának képes úgy észrevétlen segítséget nyújtani, hogy erről csak egy dolog juthat eszünkbe: természetes önzetlenség és szeretet.